A várandósság egyik legjelentősebb pillanata a beágyazódás, amikor a folyamatosan osztódó megtermékenyített petesejtből embrió válik. Mégis kevés szó esik arról, hogy mikor és miként is zajlik ez a csodás folyamat, továbbá arról, hogy mik is lehetnek a beágyazódás jelei, amelyek a várandósságot már a terhesség igen korai szakaszában előre jelezhetik. Ezekre adjuk meg most a válaszokat.
A teherbeesés egy igen összetett folyamat, mely röviden így néz ki: az eredményes tüszőrepedés (más néven ovuláció) során az érett petesejt megkezdi útját a petevezetékben, ahol találkozik azzal a spermiummal, ami képes megtermékenyíteni, majd a megtermékenyített petesejt eljut a befogadására kész méhüregbe, ahol beágyazódik. A lombik-program során történő fogantatás esetén a petesejt és a spermium találkozása művi úton történik meg, de a beágyazódás már a női szervezetre van bízva. A beágyazódás tehát jelentős pillanat, melyről most mindent elárulunk.
Mi is az a beágyazódás?
A petevezetékben megtermékenyített petesejt pár nap alatt jut el a méhig, ahol a nyálkahártyájában megtapad, vagyis megtörténik a beágyazódás. Pontosan ezért – még mielőtt a hagyományos terhességi tesztek kimutathatnák -, akár egy héttel a fogantatást követően észlelhetőek a beágyazódás jelei.
A fogantatás menete
A beágyazódást megelőzi a fogantatás, vagyis, amikor a petevezetékben lévő érett petesejtet megtermékenyíti a spermium. Mivel a spermiumok élettartama az úgynevezett reproduktív traktusban 48 óra is lehet, a szexuális együttlét során pedig előfordulhat, hogy az érett petesejt még nincs a petevezetékben, a találkozásukra később is sor kerülhet.
A fogantatás pillanatától kezdve, az érett petesejtet már zigótának nevezzük, ami megkezdi útját a petevezetéken át a méhbe. Ez az út akár 5-7 napon át is tarthat, ami alatt a zigóta folyamatosan osztódik, míg végül eléri a hólyagcsíra, más néven, blasztociszta állapotot.
Mikor történik a beágyazódás?
A beágyazódás akár már a megtermékenyülést követő 6. napon megtörténhet, de az is előfordulhat, hogy csak a 12. napon kerül sor rá. A leggyakrabban azonban a 8-10. nap között következik be. Ez azt jelenti, hogy a női ciklus 20-26. napja között ágyazódik be a megtermékenyített petesejt.
Bár maga a terhesség 40 hétig tart, ebből a beágyazódás pedig átlagosan csupán 5 napot tesz ki, mégis, a nem túl meggyőző arány ellenére, ez egy igen kritikus és fontos állomás, amire érdemes odafigyelni.
A beágyazódás folyamata
A méhbe vezető útja során nem csupán a megtermékenyített petesejtben történik változás. A méh is megkezdi csodás átalakulását, hogy képes legyen befogadni a blasztocisztát. A méhnyálkahártya vastagabbá válik, és megtelik különböző tápanyagokkal. A megtermékenyített petesejt, a spermium befogadását követő 5-7. napon érkezik a méhüregbe, de még további 2-3 napnak kell eltelnie, mire megtalálja helyét a méh falán. A beágyazódás során a megtermékenyített petesejt hozzátapad a méh megvastagodott nyálkahártyájához, rácsatlakozva az anya vérkeringésére. Innentől kezdve a blasztocisztát már embriónak nevezzük. A beágyazódással egyidőben megkezdődik a köldökzsinór, a magzatburok és a méhlepény fejlődése.
A beágyazódás megtörténtével a női szervezetben igen jelentős hormonális változások veszik kezdetüket. Ilyen például a terhességi hormonnak is nevezett HCG hormon (humán koriális gonadotropin), amely a beágyazódáskor kezd el termelődni, és a megtermékenyülés után 12-14 nappal már jó eséllyel kimutatható a vizeletből. Megnövekszik továbbá a progeszteron, azaz a sárgatest-hormonszint is, amelynek két fő funkciója van: táplálja a terhességi nyálkahártyát, valamint megakadályozza a menstruációt.
Mennyire korán érezhetőek a beágyazódás jelei?
A beágyazódást követő hormonális változások bizony okozhatnak úgynevezett beágyazódás tünet együttest, amelyek akár még a HCG hormon terhességi tesztekkel való kimutathatóságát is megelőzhetik.
A beágyazódás jelei nem jelentkeznek mindenkinél egyformán, sőt gyakori, hogy valakinél egyáltalán nem is tapasztalhatóak. Épp ezért a beágyazódás jelei közül a következőkben felsoroltak nem garantálják, hogy terhesség áll fenn, de a hiányuk sem jelenti a várandósság nemlétét.
Beágyazódás jelei, tünetei
A terhesség jelei – menstruáció elmaradása, reggeli rosszullét – aránylag egyértelműek, azonban a beágyazódás tünetei esetén már nem beszélhetünk ilyen fokú kézzelfoghatóságról. Abszolút egyénfüggő, hogy kinél és milyen mértékben tapasztalható a beágyazódás érzése. Könnyű a testünk jelzéseit félreértelmezni, vagy akár egy várt terhesség esetén tévesen megélni. De nézzük konkrétan, mik lehetnek a beágyazódás tünetei.
◉ Alhasi fájdalom, derékfájás
A beágyazódás során tapasztalható alhasi fájdalom, ami akár kisugározhat a derék tájékára is. Ez azonban könnyedén összetéveszthető a premenstruáció tünetével is. Az alhasi fájdalom akkor a beágyazódás jele, ha némiképp eltér a már gyakran érzett menstruáció utáni fájdalomtól. Ez így nehezen megfogható, de a testünk rezdüléseit figyelve, észrevehető a különbség.
◉ Szúró fájdalom
Bár ijesztő lehet, az alhasban jelentkező szúró fájdalom a beágyazódás jele is lehet. Ez lehet gyenge, alig érezhető, vagy akár kellemetlenül intenzív is. Már az egyetlen egyszer érzett erőteljes szúró fájdalom is utalhat a beágyazódásra.
◉ Testhőmérséklet változás, hőemelkedés
A testhőmérséklet és a női hormonok kapcsolata ismerős lehet azok számára, akik alkalmazták már az úgynevezett hőmérőzési technikát az ovuláció, azaz a peteérés kiszámítására. Az ovuláció előtt jellemzően lecsökken a testhőmérséklet, majd megemelkedik, de a menstruáció előtt újra lecsökken. Amennyiben megemelkedett marad, az terhességet jelez. Ez a HCG hormonnal áll összefüggésben, ami szabályozza a progeszteron termelődését. A néhány tizednyi hőmérséklet emelkedés a progeszteronszint növekedésének köszönhető.
Bizonyos esetekben a beágyazódás jelei közé tartozik a testhő mérsékelt, ám csupán egyetlen egy napos leesése. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például egy napra a szokásos 36,7 fokos normál hőmérsékletünk leesik 36,5-re. Ahhoz, hogy ezeket a pár tizednyi változásokat észlelni tudjuk, tudatosan kell figyelnünk a hőmérsékletünket, ami napi szintű hőmérőzést jelet, azonos napszakban, azonos helyen.
◉ Pecsételő vérzés
A beágyazódás pecsételő vérzés formájában is megmutatkozhat. Ez a beágyazódási tünet a korai terhességi faktor hormonnak (EPF) köszönhető, amit a női szervezet annak érdekében termel, hogy az immunrendszer ne lökje ki az embriót. Az ilyen pecsételő vérzés minimális mennyiségű barnás vagy rózsaszínes folyás. A beágyazódás jele általában a havi ciklust megelőző héten jelentkezik, és néhány napig tart, bizonyos esetekben azonban az is lehet, hogy csak néhány óráig.
◉ Görcsölés
A szervezetben hirtelen fellépő hormonális változások, valamint a méhben fellépő folyamatok alhasi görcsöket okozhatnak. Ez az alhasi fájdalomhoz és szúró érzéshez hasonlóan szintén a beágyazódás jelei közé tartozhat. Könnyen össze lehet téveszteni a premenstruáció vagy a menstruáció egyik ismertetőjelével, de ez a beágyazódási tünet sokkal enyhébb görcsökkel jár.
◉ Az emésztés lassulása
A HCG hormonnak köszönhető megemelkedett progeszteronszint, vagyis a sárgatest hormon legfontosabb feladata, hogy a terhesség megmaradjon. Van azonban egy olyan hatása is, ami kellemetlenséget okoz az emésztés terén, vagyis lelassítja azt. Ez a beágyazódási tünet azoknál lehet feltűnő, akiknél alapvetően nem jellemző a székrekedés.
◉ Szédülés
A beágyazódás jelei közé tartozhat a szédelgés is. A sárgatest hormon, azaz a progeszteronszint megemelkedése, valamint a vérnyomás csökkenése együtt okozhatnak szédülést. Ezt nem igazán lehet összekeverni a terhesség 4-5 hetére jellemző szédülős időszakkal, hiszen a beágyazódási tünet jóval korábban jelentkezik.
◉ Puffadás
A magas progeszteronszint az emésztőrendszerre is hatással van, lelassítja azt. Ez a székrekedésen kívül puffadást is eredményezhet. A kellemetlen felfúvódás tehát beágyazódási tünet is lehet, bár könnyű összetéveszteni a menstruációt megelőző puffadással, mivel ilyenkor is megemelkedik a sárgatest hormon a szervezetben.
◉ Méhnyaknyák megváltozása
A beágyazódás jele a méhnyaknyák változása is: tapintása sűrűvé, gumiszerűvé, színe áttetszővé, opálossá vagy épp fehéressé válik. Ez valóban a terhesség legkorábbi szakaszára, a beágyazódás idejére jellemző, mivel később a méhnyaknyák sokkal sűrűbbé, és szinte sárgássá változik.
◉ Általános rosszullét
A HCG hormon érzékenyebbé teheti a szaglást, a megemelkedett progeszteronszint szédülést, puffadást, bizonyos esetekben székrekedést vagy épp hasmenést okozhat, amihez párosulhat még hasfájás is. Bár a tipikus terhességi rosszullét általában a 4-6. héttel veszi kezdetét, az általános rosszullét, mint a beágyazódás tünete már jóval korábban is kopogtathat.
◉ Mellérzékenység
A beágyazódáskor az ösztrogén és a progeszteron hormonok szintje hirtelen emelkedik meg, ami mellérzékenységhez vezethet. Ez a beágyazódási tünet a menstruáció előtt is érzékelhető, ám ebben az esetben sokkal erőteljesebben jelentkezik.
◉ Fejfájás
A terhesség során elkerülhetetlen a szervezet hormonszintjének változása, ami a beágyazódás környékén a legjelentősebb – elég csak a HCG és a sárgatest hormonokra gondolni. Ezek azonban hirtelen jelentkező fejfájást okozhatnak, ami így a beágyazódás jelei közé tartozhat. Ez azoknál lehet a terhesség korai jele, akik alapvetően nem hajlamosak a fejfájásra, és mással – például kevés folyadékbevitellel – nem lehet megmagyarázni.
◉ Hangulatingadozás
Az egyik pillanatban még a világ legboldogabb embere, a másikban viszont a Föld valamennyi fájdalmát viseli a szívén? Megmagyarázhatatlan és legfőképp érthetetlen okból válik hirtelen házitündérből házisárkánnyá? Ezeket az érzéseket szinte az összes nő ismeri, hiszen a menstruációt megelőző napokra gyakran jellemző a hirtelen és váratlan hangulatingadozás. Ám ez lehet az egyik beágyazódási tünet is, amelyet mindkét esetben a hormonváltozások idéznek elő.
Mit tegyünk, ha a beágyazódás jeleit tapasztaljuk?
Azt fontos kiemelni, hogy a nők többsége nem érzi magát a beágyazódást. A legtöbben egyszerűen összetévesztik a premenstruációs szindróma (PMS) tünetegyüttesével, ami természetesen egy babára váró nő életében többszörös csalódással járhat.
A várandósság kimutatására szolgáló, gyógyszertárakban vagy drogériákban kapható terhességi teszteket a következő menstruáció első napjáig nem érdemes elvégezni, mivel a terhességi hormon, azaz a HCG szintje nem biztos, hogy elég magas az értékelhető eredményhez. Mit tehetnénk? Éljük bele magunkat, teszteljünk korábban, megkockáztatva a csalódást vagy a téves eredményt?
A megoldás szinte kézzel fekvő. Figyeljünk a testünkre, vegyük észre a jeleket! Amennyiben a beágyazódás jelei közül bármelyiket is tapasztaljuk, hagyjuk el a káros szenvedélyeket, pihenjünk többet és kezdjünk el terhesvitamint szedni, ami segíthet a lehetséges terhesség megtartásában, valamint biztosítja a megfelelő vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket, amelyekre a magzatnak és az anyának is szüksége lesz.
Mit tegyünk, ha a terhességi teszt alapján sem történt beágyazódás?
Amennyiben a terhességi teszt egyértelműen jelzi, hogy nem történt meg a beágyazódás, vagyis a teherbe esés, és ezt már sokadik alkalommal éled meg, akkor első lépésben javaslom, hogy próbálja ki a Novafam méhpempő kapszuláit! A nagyobb arányban méhpempőt tartalmazó Novafam FERTILE kapszula a termékenység fokozására, a peteérés és a teherbeesés elősegítésére, továbbá a megtermékenyített petesejt beágyazódásának támogatására ajánlom.
A nagyobb arányban Myo- és D-chiro-inozitolt tartalmazó Novafam INOSIT kapszulát pedig a meddőség egyik fő okának tartott PCOS (policisztás ovárium szindróma) esetén ajánlom. Mind a méhpempő, mind az inozitolok hatékonyan serkentik a peteérést és kifejezetten a sejtek megromlott szénhidrát-anyagcseréjének helyre hozatalában segíthetnek.
Férfiak számára, mind a spermiumszám, mind a mozgékonyság, mind a minőség fokozására a Novafam MAN magas hatóanyag tartalmú méhpempő kapszulát ajánlom.
Önnek mi a véleménye erről a cikkről?
Egyetért vele vagy teljesen máshogy látja? Írja meg nekünk!
“A beágyazódás jelei: apró, de árulkodó tünetek” bejegyzéshez 5 hozzászólás
Pecsetelo vérzésem volt egy napig, és utána barna folyás. Gorcsokkel. 42 éves vagyok. Lehet hogy terhess lehetek a férjemtol. Köszönöm szépen előre a válaszokat
Kedves Erzsébet, sajnos a korai terhesség jelei nagyon sokban hasonlítanak a menstruáció előtti napokra. Ha már késik akár 1 napot is a vérzése, kérem csináljon egy otthon vizeletből elvégezthető terhességi tesztet, annak 99,99% a hitelessége.
Jó napot! Csináltam terhességi tesztet,az első csík melett halvány csík van. De közben vèrzèsem volt. Hánytam is júniusban 2 szer. A mai napom nem indult jól. Reggel hányingerem volt a reggelitöl. Folyamatosan most már megint szurkálast èrzek a hasam fölött. Nyomást èrzek. Lehetek terhes. 43 èves vagyok. A párom 55 èves. 4 hónapja vagyunk együtt. Holnapra van időpontom a nögyógyásznál. Mèg akkor kèrtem idöpontot amikor kèsett a menstruációm,meg a teszten ott volt a halvány csík.Kèrem szivess válaszukat!
Kedves Beáta! Pontos választ nehéz adni, mert mindkét lehetőség egyformán adott. Terhesség mellett is gyakran előfordul vérzés, akár teljesen ártalmatlan okból, de különösen 40 év fölött nagyon gyakori a kémiai terhesség előfordulása is. Kémiai terhességről akkor beszélünk, ha pozitív a teszt, majd késéssel, vagy akár anélkül mégis megjön a menstruáció és ezt követően a terhességi teszt is negatív lesz. Mindenképp a vizsgálat lesz a döntő.