Sperma mennyiség növelése természetes úton

A meddőséggel küzdő párok hajlamosak csak a női fél termékenységének megerősítésével foglalkozni, pedig a férfiak esetén is épp annyira fontos a reproduktív folyamatok optimális működésének biztosítása, hiszen a sikertelenség 50%-ban a férfinak köszönhető! Nem elegendő ugyanis a magömlés megléte ahhoz, hogy a férfi oldaláról termékenységről beszélhessünk.

Az ondó hozzávetőleg 20 százaléka tartalmaz spermiumot, ami egy átlagos ejakuláció során – ami 2-4 ml – körülbelül 50 millió hímivarsejtet jelent. Ezek közül maximum 200 sperma az, ami képes elérni a petesejtig. Amennyiben csökken a spermiumszám, a megtermékenyítés esélyei is romlanak.

A spermiumok a herékben 70-75 nap alatt fejlődnek ki, majd további 20-30 napig érnek. Így a spermaképződés ciklusa körülbelül 100 napos. Ennek fényében minimum három hónappal a tervezett teherbeesést megelőzően érdemes változtatni, ha azt szeretnénk, hogy a férfi termékenység optimális lehessen.  

Az egészséges ondót három tényező határozza meg:

1. Sperma mennyiség

Egy átlagos ejakuláció során 2-4 ml ondó szabadul ki. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott egészséges érték alapján 1 ml ondó legalább 15 millió spermiumot tartalmaz, vagy az egész mennyiségben található minimum 39 millió spermium. Az ez alatti értékek alacsony spermiumszámnak minősülnek.

2. Sperma mozgékonyság

Az ondóban nem minden spermium halad egyformán, sőt, nem is mindegyik mozog. Ez egészen addig természetes, amíg az ondóban található spermiumok minimum 40 százaléka mozgásképes. Az ez alatti értékek már férfi terméketlenséghez vezethetnek.

3. Sperma felépítés

Az optimális spermium lekerekített fejrésszel és hosszú, erős farokrésszel rendelkezik. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy a lehető leghatékonyabban úszhasson, majd képes legyen a petesejtbe hatolni. Amennyiben a spermiumok deformáltak, hiányos felépítésűek, az férfi meddőséghez vezethet.

A kevés spermium okai

Az alacsony spermaszám lehet a túlsúly miatt felborult hormonháztartás eredménye, de akár a heréket és környéküket érintő betegség, műtét következménye is. Előfordulhat, hogy a kevés spermium okai között bizonyos gyógyszerek – antibiotikum, gombaellenes szerek – szedése szerepel, de akár egy rendellenesség, a Klinefelter-szindróma is állhat a háttérben. A spermium mennyiség negatív irányba történő változását ugyanakkor okozhatják endokrin betegségek, felnőttkori mumpsz, a reproduktív szerveket érintő fejlődési rendellenességek, nemi betegségek, a herék vénáinak tágulata, valamint erekciós, magömléssel kapcsolatos problémák is.

Amennyiben nincs hasonló egészségügyi zavar a kevés spermium okai eredhetnek a helytelen életmódból, táplálkozásból vagy valamilyen tápanyag hiányából is.

Spermaszám növelés természetes módszerekkel

A férfi termékenység javításáért nem kell azonnal magas hormontartalmú készítményekhez fordulni, mert lehetséges, hogy elegendő csupán az életmódon, a táplálkozáson vagy a bevitt táplálék-kiegészítőkön változtatni, hogy megszűnjön a férfi meddőség.

Sperma mennyiség növelés életmódváltással

Elsősorban fel kell hagyni az egészségre káros szokásokkal, mint a dohányzás, a drogok használata, valamint a túlzott kávé- és alkoholfogyasztás. Érdemes kerülni az írtószerekkel és egyéb vegyszerekkel való érintkezést, amennyiben ez mégsem megoldható, úgy a megfelelő védőruházat használata ajánlott.

A stressz csökkentésével rengeteget tehet a férfi termékenységért. A mai világban azonban könnyelmű lenne kijelenteni, hogy ki lehet zárni minden stresszfaktort, ezért érdemes különböző stresszlevezető, relaxációs, meditációs gyakorlatokat elsajátítani, hogy hatását csökkenthessük.

Amit még érdemes megtenni a férfi meddőség legyőzése és a sperma mennyiség növelése érdekében:

  • szánjunk elég időt a pihentető alvásra
  • mozogjunk rendszeresen, de a választott sport ne legyen túl megerőltető
  • törekedjünk a normális határértékbe eső BMI (testtömeg-index) elérésére
  • kerüljük az elektronikai eszközök által kibocsátott sugárzás közvetlen hatását az ágyék területén (ne tartsuk a mobiltelefont az első zsebben, se a laptopot az ölben)
  • ne viseljünk túl szoros alsónadrágot
  • csökkentsük a heréket érő túlzott hőhatással járó elfoglaltságokat, mint a szaunázás
  • fogyasszunk napi minimum 2-3 liter folyadékot
  • kerüljük bizonyos gyógyszerek szedését, amelyek negatívan hathatnak az ondó minőségére
  • nyújtsuk el az előjátékot, mivel ez is hozzájárul az ondó mennyiség növeléséhez

Sperma mennyiség növelés mikrotápanyagokkal

Az egészséges, kiegyensúlyozott és célzott táplálkozással nem minden esetben tudunk annyi és olyan jellegű tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat bevinni a szervezetbe, ami a spermaszám növelése szempontjából a optimális. Mik ezek a mikrotápanyagok?

C-vitamin – Bár alapvitaminként tekintünk rá, a C-vitamin egyfajta férfi vitamin spermium szempontból; a szervezet C-vitamin koncentrációja körülbelül 20-szor magasabb a herékben, mint máshol. Ez a vitamin a sperma mennyiség és mozgékonyság szempontjából az egyik leghatékonyabb antioxidáns. Tartós hiánya esetén a spermiumok összetapadhatnak, így csökkentve a mozgékonyságukat.

B12-vitamin – A férfiak esetében ez a vitamin komoly pozitív hatással van a reproduktív folyamatokra. Akár már egyetlen nagy dózis B12-vitamin is fokozott sperma mennyiség növekedést eredményezhet.

E-vitamin – A férfi meddőség egyik fő oka a tartós E-vitamin hiány. Ez a vitamin, több más jótékony hatása mellett, antioxidáns hatásának köszönhetően védi a sejtmembránt az oxidatív stressz ellen, vagyis megakadályozza a sejtkárosodást. A megfelelő E-vitamin – napi 100—200 mg – egyaránt hozzájárul a sperma mennyiség növeléséhez és a spermiumok egészségéhez.

Szelén – Az E-vitaminnal együtt szedett szelén növeli a szervezet sejtszintű védelmi vonalát. Antioxidánsként hatással van a spermiumszám növekedésére, valamint a spermiumok mozgékonyságára is. Már napi 100 mg szelén szedése is növeli a teherbeesés esélyét.

Aminosavak – Az ondó mennyisége és minősége aminosavakkal is támogatható. Az L-karnitin rendszeres szedésével nem csupán a spermium mennyisége, de a hímivarsejtek mozgékonysága is növelhető. Az alfa-aminosavnak is nevezett L-arginin a spermiumok felépítése során játszik hatalmas szerepet, így elsősorban a spermaszámra van pozitív hatással. Ennek a két aminosavnak a bevitele nagyban növeli a férfi termékenységet.

Q10-koenzim – A vitaminszerű tulajdonságokkal rendelkező Q10-koenzim nagy szerepet játszik a sejtek energiatermelésében, hiánya hajlamossá tehet betegségekre és felgyorsíthatja a sejtszintű öregedést. A Q10 a női mellett a férfi termékenységben is nagy segítség, mivel több kutatás is bizonyította, hogy kúraszerű alkalmazásával elérhető a spermaszám növelése és minősége.

Folsav – Nem csupán a terhesség korai szakaszában fontos a megfelelő folsav bevitel. A férfi termékenységben is nagy szerephez jut, mivel sejtosztódás támogató vitamin révén a folsav és a folát hozzájárul az egészséges sperma mennyiség eléréséhez.

Cink – A cink, mint spermium vitamin? Igen! A férfi termékenység egyik legerősebb támogatója, a cink a spermában is megtalálható, így ez az ásványi anyag elengedhetetlen a sperma mennyiség növelés szempontjából. 

Spermaszám növelés ételekkel

A férfi meddőség a táplálkozás megváltoztatásával is javítható. Nem kell feltétlenül komoly diétába kezdeni, elegendő csupán bizonyos ételeket gyakrabban fogyasztani a sperma mennyiség és a spermium mozgékonyság növelése érdekében. Ezek a gyümölcsök, zöldségek, hús- és gabonafélék mind olyan tápanyagokat tartalmaznak, melyek célzottan támogatják az ondó mennyiség, a sperma minőség és a spermium mozgékonyság növelését.

  • banán
  • eper
  • piros héjú paprika
  • gránátalma
  • citrusfélék
  • diófélék
  • olajos magvak
  • étcsokoládé
  • fokhagyma
  • kelkáposzta
  • leveles zöldségek
  • brokkoli
  • spárga
  • spenót
  • ginzeng
  • kurkuma
  • tojás
  • tengeri halak
  • kagyló
  • marhahús
  • sovány sertéshús
  • teljes kiőrlésű termékek

Amennyiben a cél a spermaszám növelés, érdemes kiiktatni az étrendből a fitoösztrogénben gazdag élelmiszereket – elsősorban a szóját és a lengmagot -, mivel ezek felboríthatják a hormonháztartást.

Sperma mennyiség növelés gyógynövényekkel

A természetben több olyan gyógynövényt is találni, amelyek szárított, áztatott formában afrodiziákumként, férfi termékenység növelőként funkcionálnak. Mielőtt azonban bármelyiket is elkezdenénk kúraszerűen fogyasztani, konzultáljunk orvosunkkal!

Acerola cseresznye – Főként a nagy és a szervezetben optimálisan hasznosuló C-vitamin tartalmának köszönhetően működik hatékonyan, amennyiben a spermaszám növelése a cél.

Maca gyökér – Nem csupán a hormonháztartás helyreállításában van jelentős szerepe, de a fekete maca gyökér a sperma mennyiség és mozgékonyság tekintetében is igen pozitív hatással bír.

Indiai ginseng (ashwagandha) – Az indiai ginseng ayurvédikus afrodiziákum, melyet évezredek óta alkalmaznak a férfi meddőség leküzdésére. Kutatások bizonyítják, hogy fogyasztásával növelhető a sperma mennyiség, továbbá csökkenthető a stressz és a szorongás.

Királydinnye (tribulus terrestris vagy gokshura) – Ez az apró sárgavirágú gyógynövény szintén az indiai orvoslás egyik meghatározó szere, amennyiben a férfi termékenység, azaz a spermaszám növelése a cél.

Damiana – A szárított leveléből készült tea nyugtatja az idegeket, kiváló feszültségoldó és hatásos az alacsony spermiumszám kezelés szempontjából.

Fűrészpálma – Ezt a növényt a prosztata általános egészségmegőrzésre használják, de hatékonyan alkalmazható az erekciós zavarok kezelésére, valamint a sperma mennyiség növelésére is.

Epimedium – A kínai orvoslásban már jó ideje alkalmazzák a férfi termékenység kezelésére, mivel javítja az erekciót, továbbá támogatja a spermiumszám növekedését.

Zöldtea – Magas antioxidáns tartalma miatt hatékonyan javítja a férfi meddőséget; többek között szerepet vállal a spermium mozgékonyság növelés, és minőség optimális szintjében.

Sperma mennyiség növelés méhpempővel

A méhpempőt a méhek állítják elő, elsősorban a termékeny és hosszú életű királynő táplálásának céljából. Ez a természetben csupán kis mennyiségben előforduló szupertáplálék aminosavakat, vitaminokat – valamennyi B-vitamint, C-vitamint és folsavat -, ásványi anyagokat, nyomelemeket, zsírokat, szénhidrátokat, mikrotápanyagokat, fehérjéket, továbbá 150 féle biológiailag aktív anyagot tartalmaz. 

A méhpempő elsősorban azért hatásos természetes termékenységfokozó nők és férfiak esetében egyaránt, mert az emberi szervezet a segítségével képes előállítani olyan hormonokat, amelyekből hiányt szenved – mint például a tesztoszteron vagy az ösztrogén – így támogatva a hormonháztartás optimális működését, mely elengedhetetlen a termékenységhez.  

Ugyanakkor a méhpempő természetes hatóanyagainak köszönhetően képes fellépni a spermiumokat támadó szabadgyökökkel szemben is. A méhpempő így válik a spermium mennyiség növelés, valamint a spermium mozgékonyság szempontjából kiváló hatású, teljes egészében természetes megoldásnak. 

Önnek mi a véleménye erről a cikkről?

Egyetért vele vagy teljesen máshogy látja?  Írja meg nekünk!

“Sperma mennyiség növelése természetes úton” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Broczky Katalin! Köszönöm a meddőséggel kapcsolatos cikket! Elolvastam – és rendkívül alaposnak, részletesnek, hasznosnak, és mindenre kitérő megállapításokra gondoló írásnak tartom!!! Sajnos azonban nekem nem ez a problémám!!! Én már 82 éves vagyok! Nem részletezem! Ez önmagáért beszél! A lényeg, hogy még szeretnék egy ideig tovább élni (érthető? nem?), de máshol egyértelműen olvastam: a természet (úgy általában) azt, aki nem képes utódot létrehozni, arra nincs szükség! Ez egyértelmű! Tehát amit te is kivettél az írásom tartalmából, az az, hogy nem képes!!! Hááát…nem is akarok, de…nem is tudok!!! Ez a bajom!!! Ugye érthető!??? Köszönöm szépen a lehetőséget….és…nem is zavarok tovább! Tisztelettel, és ödvözlettel…

    Válasz

Szóljon hozzá!

Küldje el emailben

Adja meg a nevet és email címet, automatikusan elküldjük emailben az oldal linkjét.