Novafam - Teherbeesés elősegítése természetes módon

Miért jó a méhpempő terhesség elősegítésére?

Korunk egyik szomorú jelensége a világszerte népbetegségnek tartott meddőség. A becslések szerint a szülőképes korú hölgyek körülbelül 40%-ának okoz komoly gondot a teherbeesés. Az esélyek akár már a harmadik x-től rohamosan csökkennek. Tehát minél idősebb valaki, annál nagyobb az esélye arra, hogy tovább kell majd próbálkoznia – már, ha egyáltalán sikerrel jár.

Mi a meddőség?

Meddőségről abban az esetben beszélünk, ha nemi életünk során rendszeres fogamzásgátlástól mentes szexuális együttlétek ellenére, egy éven belül nem jön létre a kívánt terhesség. Vagyis szakszerűen infertilisnek nevezünk egy házaspárt vagy párt abban az esetben, ha egy év rendszeres, ovuláció az az a tüszőrepedés idejére eső nemi aktus folytatása ellenére sem történik meg a fogantatás, tehát a nő nem esik teherbe. A pár ebben az esetben nem képes a gyermeknemzésre.

Sokan rosszul és vészjóslóan értelmezik az orvosi véleményt, azonban a meghatározásból jól értelmezhető, hogy egy év elteltével még egyáltalán nem állíthatjuk biztosan azt, hogy a párnak semmiféleképpen nem lehet gyereke. Ez esetben csupán arról van szó, hogy a fogamzó képesség akkor optimális, ha rendszeres közösülés mellett egy éven belül bekövetkezik a terhesség. Még az is normálisnak tekinthető, ha két éven belül lesz a nő várandós, ekkor az orvosi szaknyelv subfertilitás-ról, csökkent fogamzóképességről beszél.

A meddőség okai

Az okok között fő helyen szerepelnek:

A PCOS az inzulinhatás zavarára vezethető vissza, amely egy komplex, endokrin betegség. Illetve a párok zaklatott életmódja is kedvezőtlenül befolyásolja a termékenységet.

Fontos, hogy tisztában legyünk azzal a ténnyel, hogy a meddőség előfordulhat nőknél és férfiaknál is egyaránt, ezért aki szeretné megadni szervezetének minden esélyt a kiegyensúlyozott működésre, gyakran fordul a természet megoldásai felé. A méhek pedig már ősidők óta tudnak valamit a termékenységről…

A méhpempő terhesség segítő és termékenység fokozó hatása

A méhpempő tényleg maga a termékenység, hiszen a méhek azért állítják elő, hogy táplálják az ép petéket lerakó méhkirálynőt. A méhészek által anyának is nevezett királynő nemcsak hihetetlen képességeit tekintve tér el a dolgozóktól, de mérete is nagyobb náluk. Sőt, még a várható élettartama is lényegesen túlszárnyalja a többiekét. Érdekesség, hogy a naponta lerakott petéinek mennyisége a saját súlyát is meghaladhatja. Élete során kizárólag méhpempővel táplálkozik, míg a kis lárváknak csak életük első három napján jut a méhpempőből. Jól látszik tehát, hogy a méhek életében ennek az anyagnak rendkívüli a jelentősége. Erről, a méhpempő terhesség segítő hatásáról az értékes összetevői tehetnek.

Miből áll a méhpempő?

Nem véletlenül nevezik a méhpempőt szupertápláléknak, hiszen több mint 150 féle biológiai aktív anyagot tartalmaz. Ezen túl azonban még:

  • vizet, 
  • fehérjét,
  • 18-25 százalékban közel 20 féle aminosavat, 
  • nyomelemeket, 
  • szénhidrátokat, 
  • zsírokat, 
  • ásványi anyagokat, 
  • enzimeket, 
  • előhormonokat, 
  • gyulladáscsökkentő anyagokat, 
  • és számos vitamint is tartalmaz (köztük a B vitaminok teljes skáláját).

Ásványi anyagok, nyomelemek és vitaminok a méhpempőben

A hasznos nyomelemek és ásványi anyagok közül a méhpempő tartalmaz:

  • káliumot, 
  • kalciumot, 
  • vasat, 
  • magnéziumot, 
  • cinket, 
  • fluort, 
  • jódot, 
  • nátriumot, 
  • foszfort, 
  • szilíciumot, 
  • mangánt, 
  • krómot, 
  • szelént 
  • és rezet. 

A vitamintartalma is igen magas, valamint sokféle. Magas a B-vitamin – B1, B2, B3, B5, B6, B7, B8, B9, B12 – koncentrációja, de található benne A-, C-, D-, E- és P-vitamin, tovább két vitaminszerű anyag, a Mio-inozitol és D chiro inozitol is.

Nem csoda, hogy a természet egyik legsokoldalúbb anyaga mind a női, mind a férfi szervezetében is jótékony hatással lehet a termékenységre, és a szexuális aktivitásra is. Összetett hatásmechanizmusa révén segíthet abban, hogy:

  • kiegyensúlyozottabbá, kiszámíthatóbbá váljon a hormonműködés,
  • megfelelő vastagságú nyálkahártya jöjjön létre a megtermékenyült petesejt beágyazódásához.

A méhpempő ezzel együtt nem csodaszer, amely egy csapásra gyermekáldáshoz vezet, azonban meglehet a maga helye és értékes szerepe a gyermekáldás elősegítésében. Ahhoz, hogy a terhesség létrejöjjön, több szervnek kell kiszámíthatóan, óramű pontossággal működnie. A méhpempő természetes segítőtársként járulhat hozzá, hogy a szervek, a sejtek, a hormonok összjátéka épp megfelelő legyen.

Méhpempő hatása a női termékenységre

A méhpempő hormon termelődésre kifejtett hatása a női termékenységben is érezteti hatását. A méhpempő progeszteron hiány esetén, sőt:

  • a meddőséget előidéző PCOS (policisztás ovárium szindróma), 
  • cukorbetegség, 
  • inzulinrezisztencia, 
  • pajzsmirigyzavar 

fennállásakor is képes jótékonyan hatni a reproduktív folyamatokra. A méhpempő hormon előállító hatásának köszönhetően nem csupán a petefészkek működését és a peteérést, de a beágyazódást is támogatja.

A méhpempő progeszteron -, azaz sárgatest-hormon – serkentő, ami a megtermékenyített petesejt beágyazódását többféle módon biztosítja. Egyrészt támogatja a méhnyálkahártya megvastagodását, másrészt megakadályozza a beágyazódást követő menstruációt, csökkentve a spontán vetélés kockázatát. A méhpempő progeszteron termelő hatása tehát közvetlenül és közvetve is segít a terhesség megtartásában.

A 35-40 év feletti nők számára a méhpempő ösztrogén, progeszteron és lutenizáló hormon termelődést befolyásoló tulajdonsága még nagyobb segítséget jelenthet a teherbeesés szempontjából, mivel az ő szervezetük ezekből a hormonokból már sokkal kevesebbet képes előállítani.

A méhpempő hormon termelő és befolyásoló képességével az egyik leghatékonyabb természetes megoldás a női meddőség leküzdésében.

Méhpempő hatása a férfi termékenységre

A férfi hormonháztartás egyik alapvető hormonja a tesztoszteron. Hiánya esetén többek között csökkenhet a nemi vágy és a potencia, valamint a termékenység. A méhpempő hormon serkentő hatásával a férfi termékenységet is támogatja, mivel képes növelni a tesztoszteron szintet.

A méhpempő ugyanakkor a spermiumok minőségén is képes javítani. A benne található vitaminoknak, nyomelemeknek és ásványi anyagoknak köszönhetően hatékonyan tud fellépni a hímivarsejteket támadó szabadgyökök ellen – kevesebb lesz a sérült, deformált, elhalt spermium -, növeli a spermiumok koncentrációját és mozgékonyságát, ezzel fokozva a sikeres megtermékenyítés esélyét.

Miért előnyösebb a kapszula forma, mint a nyers méhpempő?

A friss méhpempő íze, szaga semmi máshoz nem hasonlíthatóan keserű, fanyar, csípős lehet, kifejezetten kellemetlen (és akkor még finoman fogalmaztam). Ez a jelenség nagyon sok nő kedvét elvette a kúra folytatásától, nem beszélve a férfiakról, éppen ezért lehet előnyös a liofilizált méhpempő. 

Ez egy biotechnológiában is használatos eljárás, fagyasztva szárítást jelent. Az eljárás során különválasztjuk a vizet a méhpempőtől (ez a nyers méhpempő ⅔-a), így egy sárgás port állítunk elő. Ez a por állagú méhpempő kerül egyéb értékes hatóanyagokkal keverve kapszulába, ami immár egy tökéletesen íztelen készítmény.

Az Eurofin Bell / Novamann nemzetközi élelmezési laborban végzett vizsgálatok igazolták, hogy a liofilizált méhpempő 3x koncentráltabban tartalmazza a hormonháztartás egészséges működését elősegítő tápanyagokat, mint a nyers méhpempő, vagyis csak a víz hiányzik belőle.

Mivel a méhpempő kapszula nem tartalmaz vizet, ezáltal nem igényel hűtést. A nyers méhpempőtől eltérően bárhová magával viheti, ezáltal szedését könnyen beillesztheti a napirendjébe.

Miért tart egy sikeres méhpempő kúra 3-6 hónapig?

A méhpempő a korábban felsoroltak ellenére nem csodaszer, amely egy csapásra gyermekáldáshoz vezet, de fontos helye és értékes szerepe lehet a gyermekáldás elősegítésében. Ahhoz, hogy a terhesség létrejöjjön, több szervnek kell kiszámíthatóan, óramű pontossággal működnie. A méhpempő természetes segítőtársként járulhat hozzá, hogy a szervek, a sejtek, a hormonok összjátéka épp megfelelő legyen.

Éppen ezért javaslom, hogy próbálja ki a Novafam méhpempő kapszuláit! A Novafam FERTILE méhpempő kapszulát:

  • a termékenység fokozására,
  • a peteérés és a teherbeesés elősegítésére,
  • továbbá a megtermékenyített petesejt beágyazódásának megkönnyítésére ajánlom. 

Mivel nagy arányban tartalmaz Myo-inozitolt és D-chiro-inozitolt is, ezért különösen ajánlom a Novafam INOSIT kapszulát a meddőség egyik fő okának tartott PCOS (policisztás ovárium szindróma) esetén. Ezek a hatóanyagok kifejezetten a sejtek megváltozott szénhidrát-anyagcseréjének helyrehozatalában segíthetnek. Több más vitamin mellett még folsavat (folát) is tartalmaz, amely megfelelő szintje közismerten fontos szerepet játszik a terhesség sikerében, és a magzat egészséges fejlődésében.

Férfiak számára, mind a spermiumszám, mind a mozgékonyság, mind a minőség fokozására a Novafam MAN magas hatóanyag tartalmú liofilizált méhpempő kapszulát ajánlom.

Rendelje meg most!

Egyetért vele vagy teljesen máshogy látja?  Írja meg nekünk!

“Miért jó a méhpempő terhesség elősegítésére?” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szóljon hozzá!

Küldje el emailben

Adja meg a nevet és email címet, automatikusan elküldjük emailben az oldal linkjét.